elemlámpa blog

Maha Powerex MH-C9000

2012. május 11. - fB


Korábban töltőkről nem írtam külön posztot, de a Maha Powerex MH-C9000 megérdemeli, hogy közelebbről is megnézzük. 

 

Az előzményekről annyit, hogy néhány évvel ezelőtt Energizer és Varta akkumulátorokkal kezdtem, amiket a hozzájuk adott fali töltővel használtam. Elsősorban a fényképezőm miatt kellettek, ami négy darabot eszik ezekből (AA méret). Végülis néhány hónap alatt odáig jutottam, hogy az elvileg feltöltött akkumulátorokkal a gép már be sem kapcsolt. Vagy, ha igen, max. pár képet engedett készíteni és máris jelezte, hogy lemerültek az akksik. Sokaknak ismerős lehet ez a jelenség. Elég, ha a gyári töltőkkel egy kicsit is rendszertelenül használjuk az akkumulátorokat, sokszor rátöltünk stb, és máris idáig juthatunk. Ennek az oka, hogy a legtöbb "buta" fali töltő nem képes egyesével kezelni és nem tudja kisütni (lemeríteni) töltés előtt az akksikat. A megoldás, jó minőségű, alacsony önkisülésű akkumulátorok és egy normális töltő.

Túl sok utánaolvasást nem igényel, hogy kiderüljön, akkumulátorból szinte kötelező vételnek számít a Sanyo eneloop. A legújabb, harmadik generációt a hivatalos adatok szerint már 1800x is feltölthetjük és egy teljesen feltöltött akku, 5 év tárolás után is megőrzi a kapacitása 70%-át! Egyelőre itthon a második generáció fut (1500x, 3év után 75%), ezeket használom én is. Jó választás még az "eneloop XX", ezek nagyobb kapacitásúak (2500mAh, min. 2400) mint a fehér eneloopok (2000mAh, min. 1900), cserébe kevesebbszer tölthetők (500x) és valamivel drágábbak is (kb. 4500-5500ft/4db). 

Az itthoni fórumokon legtöbbet ajánlott töltő, a Voltcraft IPC-1L. Néhány hónappal ezelőtt még én is ezt használtam, de sajnos elég hamar tönkrement. Sikerült rácsatlakoztatni az egyik Li-ion töltőm hálózati adapterét. Elfüstölt. Azonkívül, hogy a gombjai néha kihagytak és 700mA mellett túlságosan felmelegedtek az akksik, nem volt vele problémám. 

Az MH-C9000 itthon kevésbé ismert, ennek egyik oka, hogy nincs hazai forgalmazója, másik az ára. Kinti fotós, elemlámpás stb. fórumokon viszont nagyon népszerű töltőnek számít. Gondoltam, ha már úgy is tönkrement a Voltcraft, meg amúgy is volt egy kis affér a conraddal, beruházok valami komolyabb töltőbe.


 

A töltő Hollandiából, az nkon.nl-től érkezett. Korábban több helyen is néztem, de összességében ez az oldal tűnt a legjobb választásnak. Mindig a legújabb gyártásból származó töltőt küldik. A vásárlást követő néhány órán belül már postázták is. Kilenc nap alatt ért ide, de ebben benne volt a május eleji hétvégés, négy napos szünet is. Jött a töltő mellé egy Powerex logos hordtáska, amit külön kellene megvásárolni, de újabban adják hozzá. Hasznos kiegészítő. Belül van egy külön zseb a hálózati adapternek, így nem fogja összekarcolni a töltőt. 

 

A doboz tartalma: töltő, hálózati adapter (EU), használati utasítás (angol, német, holland nyelven). Opcionális tartozék: 12V-os autós töltő.

 

Kicsomagolás után rögtön a méretére figyel fel az ember. Óriási az IPC-1L-hez képest. A töltőrekeszek jóval távolabb vannak egymástól, ami nagyon jó a szellőzés szempontjából és kényelmesebben hozzáférhetünk az akkumulátorokhoz is. Elöl-hátul hűtőrácsok, plusz egy kitámasztó segítségével megemelhető, így még hatékonyabb lehet a hűtés. Alaphelyzetben négy gumikorongon pihen a töltő. A kijelző nagy méretű, tökéletesen olvasható és ami miatt nagyon tetszik, hogy állandó háttérvilágítással rendelkezik (csak akkor világít, ha akkumulátorok is vannak a töltőben). A gombok működése is finomabb, nem olyan, mint az IPC néha kihagyó "kattogó" gombjai. 

 

A hálózati kábelt csatlakoztatva bekapcsol a kijelző. Egyszerre megjelenik rajta minden felirat, közben elszámol 1111-től, 9999-ig. Ezután kikapcsol a háttérvilágítás. Csak az akksi behelyezése után éled fel újra. Videó az indításról itt.

 

Ötféle mód áll rendelkezésünkre:

1. CHARGE - Töltés. A program beállítása után kéri a töltőáramot. Ez 200mA-től 2000mA-ig százas lépésekben állítható. Alapból 1000mA van beállítva. Néhány mp elteltével ennyivel fogja indítani a töltést, ha nem nyúlunk hozzá.

2. REFRESH ANALYZE - Frissítés, kapacitás megállapítása. Töltés - 2 óra pihenő - kisütés - 1 óra pihenő - töltés (a neten megtalálható használati utasításban még 1-1 óra pihenő szerepel). Először a töltőáramot, majd a kisütő áramot kell megadni. Ezután indul a program. A pihenők közben, az éppen futó folyamatok (current progress) alatt, megjelenik a "REST" felirat. 

3. BREAK-IN - Nem megfelelően, vagy sokáig nem használt (3+ hónap) akkumulátorokat lehet rendbe tenni, felfrissíteni ezzel a móddal, illetve új akkumulátorokhoz is ajánlja a gyártó. A töltő csak az akku kapacitását kéri, amit 500 és 20000mAh (korábbi modelleknél 100-20000mAh) között lehet állítani százas lépésekben (ha egy akksi gyárilag pl. 2650mAh, akkor 2700-at kell megadni). A Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) előírásai szerint adagolja a töltő és kisütő áramot. Ez elég időigényes folyamat, akár két napig is eltarthat. 

4. DISCHG - Kisütés. Az akku behelyezése után kéri a kisütő áramot ami 100mA-1000mA között állítható százas lépésekben. Kisütés után nem tölti fel az akkut.

5. CYCLE - Tetszés szerint beállítható töltés/kisütés (max. 12 lehet). A kijelzőn látható hány cikluson van túl az akku, illetve a kisütés végén elmenti a mért kapacitást, így visszanézhető mennyit nőtt vagy éppen nem nőtt az előző körhöz képest.

Ha egy töltőrekesz sorszáma mellett megjelenik a "DONE" felirat, akkor a töltő befejezte az adott programot, kivehetjük az akkut.  

Példa
REFRESH ANALYZE mód beállítása:

1. Akku behelyezése
2. A nyilakkal jelölt gombokkal válasszuk ki a REFRESH ANALYZE módot. Nyomjuk meg az Enter gombot.
3. Kéri a töltőáramot (villogó SET CHG RATE felirat), amit szintén a nyilakkal jelölt gombbal állíthatunk be (alapból 1000mA jelenik meg a kijelzőn), ha megvan nyomjunk Entert.
4. Kéri a kisütő áramot (villogó SET DISCHG RATE felirat). állítsuk be, majd enter.
5. Indul a program.

Tetszés szerint beállíthatunk bármilyen módot, bármilyen kisütő és töltőáramot bármelyik akkuhoz. Nincs semmiféle megkötés, mint az IPC-1L-nél. 

A kijelzőn látható információk:
- Az aktuális programon belül milyen műveletet végez éppen (current progress): CHARGE (töltés), DSCHG (kisütés), REST (pihentetés)
- Töltő vagy kisütő áram
- Kapacitás
- Eltelt idő (perc)
- Feszültség

 

Minden töltőrekesznél kétszer futnak végig a fenti adatok, aztán tovább lép a következő akkuhoz. Nem kell megvárni amíg a töltő odaér egy adott rekeszhez, a SLOT gomb segítségével lehet léptetni.

Az első próba során négy darab, 2. generációs (HR-3UTGA) eneloop akkut használtam. Valamivel több, mint fél évet pihentek a fiókban, előtte csak néhány alkalommal voltak feltöltve. Pontosan nem tudom milyen állapotban voltak mert, miután tönkrement az IPC-m nem foglalkoztam velük.

A kisütést követő első feltöltés utáni eredmény:

1. 1790mAh / 1.45V
2. 1898mAh / 1.45V
3. 1894mAh / 1.45V
4. 1877mAh / 1.45V

A töltőáram 800mA-re volt állítva, 2 óra 36 perc végzett a töltéssel.

Egy éjszakát pihentek az akksik, utána jött a második próba, a REFRESH ANALYZE mód. (kisütő áram 800mA, töltőáram 800mA)

1. 1905mAh / 1.45V
2. 1924mAh / 1.45V
3. 1918mAh / 1.45V
4. 1916mAh / 1.45V

Tovább nem próbálkoztam, mert a gyári értékeket már hozzák. Egyelőre a fényképezőben használom az akksikat. A négy akku közül az egyik már korábban is minimálisan elmaradt kapacitásban a többiektől, de azért a második fordulóra szépen észhez tért.

Az IPC-1L-nél 700mA mellett ventillátorral hűtőttem az egész cuccot, annyira melegedtek az akksik, szinte forróak voltak (az is figyeli a hőmérsékletet, de jobbnak láttam rásegíteni a hűtésre), másrészt volt, hogy a töltés végén 2.3-2.5Ah-s értékeket írt a kapacitásra (a betöltött energia egy része hő formájában távozik, ezért is mutatott ekkora kapacitásokat). A Powerexnél eddig minden rendben volt, az akksik max. langyosak lettek (800mA mellett) és az adatok is reálisnak tűnnek. Egyébként szépen csendben teszi a dolgát, semmilyen hangot nem ad ki.

 

Összességében számomra az MH-C9000 minden szempontból jobban megfelel, mint az IPC-1L. Persze ezért az árért illik is jobbnak lennie. A mellé adott táskával a hordozhatóság sem probléma. A gyártó három év garanciát ad rá, szemben a Voltcraft egy évével. 

Információ a gyártóról, mahaenergy.com

Ajánlott beszerzési forrás: eu.nkon.nl


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elemlampa.blog.hu/api/trackback/id/tr974491320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

obermotz 2013.01.03. 14:07:23

Szia,

a leírásod alapján fél órája rendeltem egy ilyen töltőtt a holland boltból. Egy láma kérdésem lenne: a cikkben általad többször is használt 800mA töltőáram azért ennyi mert a töltött akksik kapacitásához ez az optimális, vagy általában ez vált be leginkább?

Üdv,

Péter

fB 2013.02.06. 01:54:31

Szia Péter, elnézést a késői válaszért. Asszem megnézem a beállításokat, mert nem kaptam semmilyen értesítőt, hogy hozzászólás érkezett.

Igazából nincs különösebb oka, hogy miért 800-al töltök, ez volt szimpatikus, néha adok neki 1000mA-rel is, akkor kb 2 óra alatt végez. Remélem azt kaptad amire vártál, ez egy nagyon jó kis töltő! Már Memorex néven is fut ugyanez, www.memorex.be/desktopdefault.aspx?tabid=1399

gabocaboy 2013.02.10. 14:41:44

üdv

jó cikk, én conrados voltcart töltőkkel küzdök, a Voltcraft Charge Manager 410 15000 huf, és NiZn akukat is tölt.
reménykedtem benne, hogy a c9000 is tud ilyet, de nem emltik. én isí megreendelem a holland oldalról, kiváncsi vagyok a cuccra mert nagy elemmágus vagyok.. :D
(találtam még egy rendelős oldalt ahol 50 euró és 12 a posta.. vaskos)

obermotz 2013.02.14. 13:06:49

@fB: Még nem kaptam semmit, elveszett a csomag a postán. A holland kollégák korrektnek tűnnek, azt ígérték hogy feladják újból a cuccot, remélem most már lesz hozzá tracking - most levelezzük a részleteket.

gabocaboy 2013.02.15. 12:05:26

@obermotz: 50% volt hogy a magyar posta, v postás lenyúlja a csomagot. lopnak, mint régen.

alapból, hogyan kellene jelezni a hollandnak, hogy tracking number /ajánlott/ Magyarországra küldésnél alapvető biztonsági lépés? / balkán ez../

én is rendelnék, de tartok a postától.

fB 2013.02.24. 23:52:46

@gabocaboy: Amikor én rendeltem a töltőt asszem még lehetett választani UPS futárt is, pár euróért, ha most nincs ilyesmi akkor az a biztos ha írsz nekik, hogy kellene tracking is, info(kukac)nkon.nl.

@obermotz: Azóta feladták, van valami hír?

gabocaboy 2013.02.28. 20:28:29

@fB: köszönöm. 02 25-én rendeltem, ma megkaptam a pakkot. már izzitom is. :)

legközelebb már csak pár garnitúra elemet rendelek, itthoni ár pofátlan a hollandhoz képest.

bár 8 euróval megdobta az ups, már 2 garnitúránál is olcsóbb, mint itthon.

obermotz 2013.04.03. 16:25:29

Hoppá, ma érkezett meg az újraküldött töltő :) Öömbódottá!

EmerichWeaver 2013.06.15. 07:43:41

Sziasztok!
Vettem egy Memorex Pro1 Geniux töltőt ami végtére is ugyanez a töltő.
Próbáltam vele több akkut is több üzemmódban is de mindíg a HIGH szöveg jelenik meg.
Mi lehet a gond?
Az akkuk amikkel próbélkoztam:
* TRONIC 900 mAh
* TRONIC 2500 mAh
* ENERGIZER 2000 mAh
Eggyik sem mai darab de eddig használtam őket és igaz kissé leromlodtak, de működnek.
Van esetleg valami ötletetek miért jelez a masina mindíg HIGH -et.
(természetesen a Break-in funkciónál is a korrekt mAh-t állítottam be)

fB 2013.06.17. 17:19:30

Szia Emerich,

Valószínűleg az akkumulátorok állapota miatt csinálja. Meg kellene próbálni újabbakkal. Van egy olyan érzékelő a töltőben ami ezzel a HIGH szöveggel "visszadobja" az általa hibásnak, sérültnek vélt akksikat.

fB 2013.06.17. 17:21:29

@EmerichWeaver: A legtöbb töltőben nincs ilyen érzékelő mint az MH-C-ben, ezért lehet hogy ugyanezek az akkuk másik töltőben még használhatók. Ha teheted válts eneloop akksikra.

EmerichWeaver 2013.06.18. 07:11:55

Sziasztok!
Köszi a segítséget!
Majd próbálkozom új aksikkal is.
De pont azért választottam ezt a töltőt, mert több helyen is áradoztak róla, hogy a már kidobásra ítélt aksijukat megmentették vele.
Nekem meg újakat kellene vennem?...

Üdv. Emerich

fB 2013.06.19. 13:47:51

@EmerichWeaver: "Kidobásra" ítélt agyonhasznált összevissza töltött akksikat dobjuk is ki szerintem. Csodára se ez se másik töltő nem képes. Most már van egy jó töltőd már csak normális alacsony önkisülésű akku kell, abból pedig az eneloopok az ajánlottak. Én is kihajítottam az öreg varta, energizer akksikat.

EmerichWeaver 2013.06.20. 19:14:08

@fB: Rendben. Köszönöm a segítőkészségedet!

Joe80 2013.07.10. 14:51:30

Ennél sem lehet beállítani egy limitet hogy mennyit töltsön bele az akkuba? Ezzel elkerülhető lenne az általad is említett példa amikor beletöltött több mint 2A-t.

Engem olyan töltő érdekelne ami:
- tud kisütést, lehetőleg állítható töltőárammal
- konstans árammal tölt, megadott időig.

Nekem nincsenek jó tapasztalataim az automata töltésvég detektálással...

madar86 2013.08.28. 19:20:32

Sziasztok!
Olvas erre még valaki?
www.tme.eu/hu/details/mh-c9000/akkumulator-toltok/#
vélemény?
(ha tartósan akarod használni kicsi töltő áramot kell használni
de ebbe nem szólok bele mindenki úgy használja ahogy tetszik az idő és a gyors töltés nem minden persze néha jó,de tartósan nem biztos)
Ez ugyan az a töltő?
(A postai lopást ne is mondjátok én megjártam vele wireless adaptert adtam kölcsön én mondta maradjon rá ér,de erősködtek vissza küldik erre a postán ellopták posta válasza nem tudnak felelősséget vállalni semmire hát köszi ezzel elintézték akkor 10E ft feletti volt az értéke akkor még többet ért)
Ha valaki megtudja erősítani ugyan az e kérem írjon vissza.
(Korábbi hozzászólásban "rossz" akut ha töltöd másik töltővel és beleteszed az újba még van esély,hogy jó lesz)(Én is gondolkoztam a Conrad töltőn véleményem szerint ennyi pénzért egy normális mikrokapcsolót beletehettek volna az a recsegő hang elég.....)
Bocsi a véleményekért nem okoskodni szeretnék.

mp3pintyo · http://www.pinterestegiveaway.com 2013.12.14. 20:55:14

Ez kellemetlen, most akarom megvenni és nem szállítanak ki Magyarországra. Mindenhol máshol meg sokkal drágább :(

mp3pintyo · http://www.pinterestegiveaway.com 2013.12.14. 21:01:10

Megvan :( Az eredetit kiszállítják de a Memorex Pro1 Geniux változatot nem :( Fene...

W. 2014.03.11. 08:31:28

@mp3pintyo: Bár ez már rajtad nem segít, de Geniux-ot 2013. októberében még kiszállítottak, €42.44 volt tokkal, vonóval, szállítási költséggel.
süti beállítások módosítása