elemlámpa blog

Fenix TK35 U2

2012. július 16. - fB


Az első képek és információk május közepén jelentek meg a Fenix TK35 U2-ről a gyártó weboldalán. Néhány héttel később a kereskedőkhöz is megérkezett a lámpa, úgyhogy futottam pár kört és végül a márka haza forgalmazójának közreműködésével sikerült hozzájutni a Fenix egyik legerősebb modelljéhez.

IMG_8801.jpg

A blogon ez az első Fenix bemutató, de nem ez az első találkozásom a márkával. Korábban jópár darab megfordult nálam és ezek között ott volt a TK10 és a TK11 is. A TK előtaggal rendelkező modellek jelölik a legerősebb felépítésű vagy éppen legnagyobb fényerővel rendelkező lámpákat a gyártónál. A 2007 év végén megjelent T1 volt az első ilyen modell. Érdekességképp ennek a lámpának a fejénél az alumínium vastagsága közel 4.5mm volt.

Elsősorban túrázáshoz, táborozáshoz, vadászathoz, barlangászáshoz és egyéb outdoor sportokhoz, tevékenységekhez ajnálja a gyártó ezeket a lámpákat. Az ultra tiszta, tükröződés-csökkentő (AR) bevonattal ellátott edzett üveg lencse, a repülőgép-gyártásban használt masszív, kemény eloxált alumínium lámpatest és az IPX-8 szabvánnynak megfelelő vízállóság szintén alaptulajdonsága a TK szériának.

IMG_8669.jpg

A TK35 U2 nem teljesen új típus, hiszen az első generáció (Cree XM-L T6 led, max. 820lm) még tavaly év elején jelent meg (pontosan 2010 év végén mutatták be). Az új modell, ahogy a neve is mutatja, megkapta a jelenleg legújabb XM-L ledet, az U2-t. Ennek köszönhetően 820-ról, 860 lumenre nőtt a maximális teljesítménye. Természetesen nem ez az egyetlen változás, de erről majd később. Kezdjük az elején.

A lámpa paraméterei teljes mértékben megfelelnek az ANSI/NEMA FL1-2009 szabványnak. A kínai gyártók közül a Fenix volt az első (2010 őszén) aki áttért erre a pontosabb és egységesebb mérési módszerre. Az ANSI FL1 szabványról bővebben itt vagy itt lehet olvasni.

IMG_9107.jpg

IMG_8646.jpg

A Fenixtől megszokott esztétikus, fekete-narancs színű dobozban érkezett a lámpa amin minden fontosabb információ megtalálható. A garanciajegy és a használati utasítás (angol, kínai nyelvű) mellett egy csuklópántot, tokot és egy tartalék gumitömítést (O-gyűrűt) találunk a dobozban. A tok jó minőségű, erős és könnyen kezelhető, kiválóan tartja a lámpát. Külön tetszik, hogy a csuklópántot nem valami fémkarikával vagy karabínerrel kell rögzíteni a lámpához, hanem egyszerűen befűzhető a lámpatest hátsó felén kialakított lyukakba.

IMG_9118.jpg

IMG_8784.jpg

IMG_8781.jpg

Az első generáció talán egyetlen gyenge pontja a két kapcsolót körülvevő műanyag sapka (tail cap) volt, ami egy szerencsétlen ütés vagy ejtés következtében könnyen megsérülhetett. Ez a rész a TK35 U2-nél már alumíniumból van kialakítva. A külső változtatások a lámpatesten található csúszásgátló felületet is érintették. A különbség a lenti képen látható. A méretét nagyon jól eltalálták, tömzsi, de nem túl rövid, kényelmes a fogása. Sajnos gyertyaként nem lehet felállítani. 

1385_2_1.jpg

IMG_9097.jpg

IMG_8900.jpg

IMG_9070.jpg

A főkapcsoló megbízható, erős szerkezetnek tűnik, közvetlen a gumikupak alatt helyezkedik el. A módváltó gomb meg igazából egy mikrokapcsolót működtet egy műanyag pöcök segítségével. Mindkét kapcsoló magában az elemtartóban helyezkedik el. Egyébként még a nagy méretű 18700-as XTAR akkumulátorok is szépen elférnek benne, de ami nagyon fontos, hogy egyáltalán nem zörög vagy mocorog a lámpában. A módváltó gomb felől viszont jön valami halk zörej (a kis műanyag rudacska a ludas), de inkább csak akkor hallani, ha erősen megrázzuk a lámpát. Normál használat közben semmi gond.

IMG_91511024.jpg

A led szépen középre került, a reflektor felülete hibátlan, pormentes. Ugyanez elmondható a lencséről is. A fény minősége szintén kiváló. Ha nagyon bele akarok kötni, akkor közelről falon, a korona körül látható egy-két gyűrű, de annyira halványan látszanak, hogy igazából semmi jelentősége, csak akkor veszi észre az ember, ha direkt erre koncentrál. Nagyjából egy-másfél méteres távolság felett teljesen el is tűnnek. Érdekes, hogy a reflektor felülete nem annyira tükörfényes, mint pl. a Sunwayman T20CS-nél. A Dereelight DBS-T-nek van hasonló foncsora. Ami ezeknél fontosabb, hogy minden fokozat teljesen szabályozott, nincs semmiféle pwm villogás és minden módban abszolút csendes a driver. Persze ez nem meglepő, hiszen a Fenix led meghajtói mindig is a legjobbak között voltak.

IMG_9077.jpg

IMG_8949.jpg

A lámpa fordított polarítás, és túlmerítés elleni védelemmel is el van látva. Utóbbi annyit jelent, hogy, ha már nagyon alacsony a feszültség, akkor öt percenkét hármat villant a lámpa (egy másodpercen belül). Azt egyébként hamarabb észrevesszük, ha nincs elég kakaó az akkumulátorokban, mert, ahogy merülnek, úgy veszi vissza a fokozatokat. Két 2600mAh-s Spark akkumulátorral próbáltam a turbo módot, az egyiknél 3.23V-ot, a másiknál 3.35V-ot mértem amikor visszalépett 860 lumenről 365-re. Visszakapcsoltam a lámpát, de kb fél perc után meg is adta magát az egyik akkumulátor, aminek az oka, hogy a Spark akksijának a védelme 3V-nál lép közbe és az egyik bemehetett ez alá. Általában a legtöbb védett akkumulátor ennél kevesebbet is megenged. Hivatalosan szinte mindenhol 2.75V a minimum, de a Panasonic akkumulátorainak akár 2.5V-ig is csökkenhet a feszültsége. Ennek ellenére azt javaslom, hogy lehetőleg ne merítsük le rendszeresen 3V környékére az akkumulátorokat. Ahogy eltűnik a turbo fokozat mehetnek a töltőbe. Személy szerint sosem megyek 3.6V-3.7V alá.

IMG_8675.jpg

IMG_9074.jpg

A felhasználói felület nagyon egyszerű. Bekapcsolt állapotban a módváltó gomb segítségével választhatunk a négy fokozat (15lm, 120lm, 365lm, 860lm) közül. Pillanatnyi fényhez elég félig benyomni a főkapcsolót. Van két extra mód is, egy SOS és egy villogó üzemmód, de ezek szerencsére rejtve vannak. A villogó mód eléréséhez kb. egy, az SOS jelzéshez pedig kb. három másodpercig kell nyomva tartani a módváltó gombot. A lámpa memóriával is rendelkezik, tehát amelyik módnál kikapcsoltuk azzal fog legközelebb indítani. Kivétel a két rejtett fokozat. A turbo mód (860lm) 25 perc folyamatos használata után automatikusan visszalép high (365lm) módba. Ez egyfajta védelem a túlmelegedés ellen, de mivel csak egy egyszerű időzítőről van szó, semmi akadálya, hogy újra visszakapcsoljuk.

Néhány kép a fényéről, összehasonlítva más lámpákkal is.

TK35_modes_blog.gif

SL6S_TK35_blog.gif

T20CS_TK35_blog.gif


Erősen ajánlott a jó minőségű CR123A elemek (Panasonic, Energizer, Duracell), illetve 18650-es akkumulátorok használata. Az olcsó elemek veszélyesek lehetnek, kárt okozhatnak a lámpában (jó esetben csak abban). Mivel a 3V-s lithium elemek ára nem túl baráti (főleg itthon), ezért hosszabb távon mindenképp érdemes beszerezni egy Li-ion töltőt és egy pár 18650-es akksit a lámpához. Töltőből az XTAR WP2-es sorozata ajánlott és, ha már Fenixről van szó, tökéletes választás lehet mellé a nemrég megjelent 2600mAh-s kapacitású Fenix ARB-L2 típusú akkumulátor.

arb1.jpg

arb1b.jpg

IMG_91521024.jpg

Az elmúlt néhány évben körülbelül 50-60db lámpa fordult meg nálam mindenféle márkából és kategóriából. Ha összességében nézem méret, használhatóság, fényerő, minőség, ár tekintétében, akkor biztos, hogy a TK35 U2 ott van az első háromban. Sokoldalú, jól használható lámpa. Aki esetleg ragaszkodik az AA méretű áramforrásokhoz, de nem akar lemondani a nagy fényerőről és a hosszú üzemidőről, az is talál magának lámpát a Fenixnél. Mostanában jelenik meg a TK41 (8AA) frissített változata, szintén XM-L U2 leddel és 860 lumennel. 

Fontosabb technika adatok

LED: Cree XM-L U2 (50.000 óra élettartam)
Áramforrás: CR123A Lithium (x4), 18650 Li-ion (x2)
Fényáram/világítási idő: 15lm (130ó), 120lm (23ó), 365lm (6ó48p), 860lm (1ó37p), SOS (120lm), villogó mód (860lm)
Fényerősség: 29000cd
Fénysugár hatótávolsága: 340m (0.25 lux)
Digitálisan szabályozott állandó fényerő
Fordított polaritás elleni védelem
Alacsony feszültség figyelmeztetés
Túlmerítés elleni védelem
Ultra tiszta, edzett üveg lencse, tükröződés-csökkentő (AR) bevonattal
Lámpa anyaga: repülőgép-gyártásban használt alumínium, kemény eloxált (III-as típus), anti-abrazív
Méret: 165mm (hossz), 44mm (átmérő), 52mm (fej átmérő)
Súly: 275g (üresen)
Ütésállóság: 1m
Vízállóság: IPX-8 szabvány szerint (2m)
Tartozékok: csuklópánt, tok, O-gyűrű (1db)

A Fenix lámpák hivatalos magyarországi disztribútora

Armin Impex Kft.
H-4026 Debrecen, Péterfia utca 30., tel.: +36 52 898-221, info@arminimpex.hu, web: arminimpex.hu, fenixlight.hu

A gyártó hivatalos weboldala,
fenixlight.com

nagyobb felbontású képekért kattints ide

IMG_9079.jpg

IMG_8689.jpg

IMG_8952.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elemlampa.blog.hu/api/trackback/id/tr284644328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása