elemlámpa blog

Nitecore SENS AA, CR, Mini

2012. július 09. - fB

Aki figyelemmel kíséri az új modellek megjelenését az biztos találkozott már a lenti képpel a Nitecore hivatalos oldalán vagy különböző fórumokon. A mai napon egy vadonatúj, kis méretű lámpákból álló sorozatot jelentet meg a gyártó.

1-1_20120628043141.jpg


Ahhoz képest, hogy az Explorer szériát már hónapokkal a megjelenés előtt megismerhettük, képek, videók kerültek fel a netre, itt szinte semmi nem szivárgott ki idő előtt. Annyit tudni lehetett, hogy a fényerő állítását nem hétköznapi módon fogják megoldani. Formailag nem okozott nagy meglepetést az új SENS sorozat, hiszen a megszólalásig hasonlítanak a néhány évvel ezelőtti Nitecore EZ AA, 123 és CR2 lámpákra. A külsőnél azonban vége is a hasonlóságnak, hiszen a SENS AA, CR és Mini, teljesen eltérő fény karakterisztikával és fényerő mód változtatással rendelkezik. A TIR lencse mellett az igazi érdekesség a Nitecore által ADT-nek (Active Dimming Technology) nevezett különleges fényerő-szabályozás.

IMG_8700.jpg

IMG_8725.jpg

A lámpák egy hete érkeztek meg doboz és tartozékok nélkül, ezért ezekről nem tudok bővebben beszámolni. Annyit tudok, hogy hordszíjat és tartalék O-gyűrűt biztosan adnak hozzájuk. Egy-egy páramegkötő szilikagél itt is utazott a lámpákban, úgy látszik ezt minden Jetbeam/Nitecore lámpa megkapja. Korábban a Jetbeam BC40, RRT15, RRT21-ben is volt pár zacskóval.

IMG_8863.jpg

IMG_8710.jpg

Külsőleg, minőségileg hozzák a Nitecore-tól elvárt színvonalat. A megmunkálás minősége és az eloxálás hibátlan. Talán a lámpatesten és a fejen is szinte teljesen végigfutó csúszásgátló felület lehetne egy kicsit érdesebb is. Elölről vaskos kis lámpáknak tűnnek, de ez csalóka, mert a test egészen vékony anyagból van. A menetek tiszták, megfelelő a kenésük is.

IMG_8817.jpg

Az AA-nál és Mininél nem sikerült tökéletesen középre helyezni a ledet, de, ha nem húsz centiről, a falon nézegetjük a fényét akkor ez nem okoz problémát. A CR-nél pontosan középen ül az XP-G R5-ös. Aprópó R5. A bejegyzés írása közben még nem sok technikai infóm van a lámpákról, mindössze egy nem túl részletes ismertetőt kaptam, főleg az ADT-ről, tehát se lumen, se kandela adatok nem állnak a rendelkezésemre. Mivel a hivatalos megjelenéssel egyidőben kerül ki a blogra a post, ezért ezeket hamar pótolni fogom. (szerk.: közben megjöttek az adatok egy kínai fórumról.)

IMG_8824.jpg

IMG_8855.jpg

Ahogy az elején írtam, normál reflektor helyett TIR (Total Internal Reflection) lencsét (nem üvegből készült) kaptak a lámpák. A TIR lencse lényege, hogy szinte az összes, a led által sugárzott fényt képes összegyűjteni, majd ezt egyetlen erős fénysugárrá átalakítani. Gyakorlatilag a normál foncsoroknál megszokott hotspot, korona, szórt fény hármas közül csak a hotspot és a szórt fény maradt, de az sem különül el annyira élesen egymástól. A TIR lencse nem újdonság (pl. a Fenix E15 is ilyet használ), de ritkán alkalmazzák a gyártók.

Jöjjön a lényeg. Mi is pontosan ez az ADT. A lámpában elhelyezett gyorsulásérzékelő szenzor figyeli, hogy milyen szögben áll a lámpa a vízszinteshez képest és ettól függően változtatja a fényerőt. Ez kétféle módon történhet, automatikusan vagy manuálisan. Pontosabban, ha mi szeretnénk kiválasztani a legkisebb fényerőt, akkor lefelé nézzen a lámpa feje, ha közepes fényerőre van szükségünk akkor kb. 45 fokos szögben tartsuk, a maximális teljesítmény eléréséhez pedig nagyjából vízszintesen, a földdel párhuzamosan álljon bekapcsolás előtt. Bekapcsolás után nem fog változni a fényerő bármilyen szögben is tartsuk a lámpát.

SENS_gif.gif

Az automata mód aktiválásához a lámpának felfelé kell néznie mielőtt bekapcsoljuk. A legerősebb móddal indul, de már magától fog visszalépni közepes vagy kis fényerő fokozatra, attól függően, hogy a földhöz képest milyen szögben tartjuk. Nagyon jópófa megoldás és a gyakorlatban is jól használható, nem sokat gondolkodik, szinte azonnal reagál.

mini_gif.gif

A fényük tiszta fehér, nincs sárgás vagy zöldes színezés, az XP-G R5-re ez amúgy sem jellemző. A drivernek nincs hangja egyik lámpánál sem és semelyik fokozaton nem látható pwm-es "vibrálás", úgyhogy ebből a szempontból is kiválóak. Azért a szokásos, "neutral leddel még jobb lehetne" szöveget most sem hagyom ki. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy a gyártók miért nem használják sűrűbben a melegebb (4200-5000K közötti) színhőmérsékletű ledeket.

IMG_8845.jpg

IMG_8834.jpg

Külsőre a Mini tetszik a legjobban, de a CR123A-nál is speciálisabb CR2 méret miatt biztosan kevesen választják majd ezt, főleg itthon. Árakról egyelőre nem tudok semmit, de ahogy lesz információ, frissítem a bejegyzést.

Frissítés: kb. 30 dolláros árra lehet számítani mindhárom lámpánál

Itthoni forgalmazó: beo-pa.hu
Hivatalos weboldal: nitecore.com

Nagyobb felbontású képek itt

Fontosabb technikai adatok (ANSI FL1 szabvány szerint)

SENS AA

LED: Cree XP-G R5
Áramforrás: AA (NiMH, Alkáli, Lithium), 14500 Li-ion, LiFeP04
Fényáram/világítási idő: 6lm (60h), 20lm (12h), 120lm (2h)
Fényerősség: 700cd
Fénysugár hatótávolsága: 53m (0.25 lux)
Fordított polaritás elleni védelem
Méret: 81mm (hossz), 19.8mm (fej átmérő), 17.5mm (test átmérő)
Súly: 26g
Vízállóság: IPX-8 szabvány szerint (2m)

SENS CR

LED: Cree XP-G R5
Áramforrás: CR123A, RCR123A (16340) Li-ion
Fényáram/világítási idő: 20lm (27h), 60lm (6h30m), 190lm (2h) (1550mAh CR123A elemmel mérve)
Fényerősség: 1450cd
Fénysugár hatótávolsága: 76m (0.25 lux)
Fordított polaritás elleni védelem
Méret: 64mm (hossz), 19.8mm (fej átmérő), 19.8mm (test átmérő)
Súly: 23.8g
Vízállóság: IPX-8 szabvány szerint (2m)

SENS Mini

LED: Cree XP-G R5
Áramforrás: CR2, RCR2 (17335) Li-ion, LiFeP04
Fényáram/világítási idő: 20lm (14h), 50lm (4h), 170lm (1h) (850mAh CR2 elemmel mérve)
Fényerősség: 1200cd
Fénysugár hatótávolsága: 65m (0.25 lux)
Fordított polaritás elleni védelem
Méret: 57mm (hossz), 19.8mm (fej átmérő), 18.5mm (test átmérő)
Súly: 19.4g
Vízállóság: IPX-8 szabvány szerint (2m)

IMG_8849.jpg

IMG_8814.jpg

IMG_8851.jpg

IMG_8859.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elemlampa.blog.hu/api/trackback/id/tr444635607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása